Tovább a
szülői oldalakra
Tovább a szakemberoldalakra
English pages

 

 

Fennvagyunk a FACEBOOK-on is!

 

 

HÍRLEVÉL

 

Tanfolyamunkon végzett, vagy a

DSZIT iránt érdeklődő szakemberek számára

- feliratkozás

 

Könyv- és filmajánló

 

Itt olyan könyveket vagy filmeket ajánlunk, amelyek egy, a dinamikus szenzoros integrációs terápia iránt érdeklődő szakembernek vagy szülőnek sokat segíthetnek ismeretei bővítésében, látóköre szélesítésében.

Beküldött ajánlókat is elfogadunk!

 

P. Bronson, A. Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről

R. J. Davidson – S. Begley: Az agy érzelmi élete

U. Kiesling: Szenzoros integrációs terápia mint dialógus

Dr. Máté Gábor: Szétszórt elmék – A figyelemhiány új gyógymódja

Kristine Barnett: A szikra

Bartos Erika: Zakatoló (Gyerekversek)

C. Widmayr, A. Kompatscher: Gyerek és kert

C. S. Kranowitz: Zűr-zavaros gyermek

D. Stern: Egy baba naplója - A kisgyermek életének bontakozó világa

J. Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában. A kontinuum-elv

O. Bogdashina: Valódi színek - Érzékelés és észlelés az autizmus spektrum zavarokban

S. G. Blythe: A kiegyensúlyozott gyermek

A. R. Austermann, B. Austermann: Dráma az anyaméhben. Az elveszett ikertestvér

Bedő Ilona, Molnár Magda, Kékesi Attila: Labirintus

 

 

Po Bronson, Ashley Merryman:

Amit rosszul tudtunk a gyerekekről

Kiadás: Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2014

 

Az amerikai szerzőpáros műve nem teljesen friss, 2009-ben jelent meg. A könyv gyorsan elképesztő népszerűségre tett szert, sokáig vezette a sikerlistákat, számos nyelvre lefordították, a magyar kiadás 2014-ben került a könyvesboltokba. A szerzők aktuális és érzékeny témához nyúlnak, megkérdőjelezik, vagy új nézőpontba helyezik a gyerekneveléssel kapcsolatos tudásunk, elképzeléseink jó néhány kőbe vésettnek vélt alaptételét. Gyakorló szülők, nagyszülők és szakemberek számára is bőven tartalmaz jól hasznosítható új információkat a kötet.

 

Élvezetes, jól követhető stílusban ismertetik az elmúlt évtized több tucatnyi tudományos kísérletét, vizsgálatát, tanulmányát az egész kicsiktől kezdve a több tízezres mintán végzett, éveket átölelő nagy kutatásokig. Az adatok, tények soha nem válnak unalmassá, és ebben szerepet játszik az is, hogy a szerzők időről időre saját, vagy ismerős gyerekekkel megélt, az adott eredményre, jelenségre reflektáló tapasztalatokkal is színesítik, teszik személyesebbé a könyvet. Nagyszerűen szintetizálják az eredményeket, vonják le a tanulságot, és bízzák az olvasóra továbbgondolását. A magyar kiadásban a fejezetek egy részét két ismert pszichológus, dr. Vekerdy Tamás és dr. Kádár Annamária rövid kommentárjai követik.

 

De mi is az, amit eddig rosszul tudtunk a gyerekekről?

 

Először is azt, hogy állandóan dicsérni kell őket. Ezzel a módszerrel, sajnos pont a kívánt hatás ellenkezőjét érhetjük el. Vagy azt, hogy a túlterhelt napirendjükből adódó alváshiányt a hétvégén, hosszú távú káros következmények nélkül kialhatják. Hogy az igazmondásra serkentő, „jól bevált”, klasszikus stratégiáink működnek. Ellentmondásos, hogy miközben a nyugati oktatási rendszer a tehetséges gyerekek minél koraibb kiválogatására épít, valójában pont ezeknek a gyerekeknek nagy része kihullik a rostán. Azt gondoljuk, hogy a gyereknek kell a testvér, hogy megfelelő társas készségei kifejlődjenek, és akkor csináljuk jól a dolgokat, ha a testvérek közti vitákban, konfliktusokban mindig igazságosak vagyunk. Hogy a kamaszkor kizárólag viharos és megállás nélküli vitákkal terhelt lehet. Vagy, hogy a kortárs gyerekcsoportokban a zaklatás a zéró tolerancia bevezetésével megszüntethető. Hogy elhisszük, hogy a babafejlesztő DVD-knek és számítógépes programoknak az egész életre kiható tartós, és később nem bepótolható pozitív hatása van. A felsoroltak csak a főbb témakörök a könyvben, melyekhez kapcsolódva a szerzők további érdekes, tanulmányozásra érdemes kérdéseket vetnek fel. És ahol csak lehet, nem maradnak csupán a kérdésfelvetésnél, jól használható, logikus, hol könnyen, hol komoly szülői / nevelői erőfeszítést igénylő megoldásmódokat, tanácsokat osztanak meg az adott problémával kapcsolatosan.

 

Ha könyv olvasásakor egyes eredményeket, következtetéseket nem találunk igazán meglepőnek, nem a szerzők hibája. A nyomtatott és az elektronikus sajtó is szívesen cikkezik az utóbbi időben a kötet több témájáról, ismerteti a könyv megjelenése óta ismertté vált újabb kutatási eredményeket, valószínűleg találkoztunk már a felvetések némelyikével. Szerencsére, mert így még többekhez jutnak el a modern tudományos eredmények, és járulhatnak hozzá, hogy megrögzült, bizonyítottan helytelen szokásainkon változtatni tudjunk.

 

Részletek a könyvből: -itt

 

Fehér Zsuzsanna, tanácsadó szakpszichológus

 

 

Richard J. Davidson – Sharon Begley:

Az agy érzelmi élete

Kiadás: Akadémia Kiadó, Budapest, 2013

 

Richard J. Davidson amerikai pszichológus, agykutató. Az agy érzelmi élete című könyve a tudományos életben oly sokáig kellő figyelmet nem kapó érzelmekkel foglalkozik. A szerző, tudományos újságíró munkatársa, Sharon Begley segítségével szórakoztató, élvezetes, könnyen érthető stílusban vezeti végig az olvasót az érzelmekkel kapcsolatos vizsgálatok egész során, s meséli el, hogyan változott a témához való tudományos hozzáállás az elmúlt évtizedek alatt. Bebizonyítja, hogy az érzelmek nem az idegrendszer „sallangjai, hanem az agy működését és az elme életét meghatározó tényezők”. Ha a népszerű tudományos ismeretterjesztés kevésnek bizonyulna, bőséges hivatkozásjegyzék áll rendelkezésre minden egyes, a könyvben említett kísérletről, vizsgálatról és kutatásról.

 

Davidson vizsgálatai során arra a következtetésre jutott, hogy minden embert hat alapvető „érzelmi stílus” határoz meg, s ezek mindegyike hátterében jól meghatározható agyi aktivitási minta húzódik meg. Az utóbbi évek robbanásszerű technikai fejlődése lehetőséget teremtett arra, hogy ezeket a mintázatokat a modern képalkotó eljárások segítségével tetten érjük. Az érzelmi stílus következetes módja annak, ahogyan életünk tapasztalataira reagálunk (pl. valaki könnyedén képes túltenni magát a fájdalmas csalódásokon), és az agyi rendszerekhez való szoros kötődésük miatt az érzelmi élet alapvető építőkockáinak is tekinthetők. Az érzelmi stílus hat dimenziója nem azonos a hagyományos személyiségvonásokkal, hanem az agykutatás fölfedezésein alapul.

 

A Davidson-féle érzelmi dimenziók a rugalmasság, a szemlélet, a társas intuíció, az ön-tudatosság, a kontextusérzékenység és a figyelem. Minden egyes dimenzió egy kontinuumot jelent – az ön-tudatosság dimenziójában például a spektrum egyik végén helyezkednek el azok a személyek, akik Davidson szavaival élve teljesen süketek és vakok saját érzelmeik tekintetében, nincsenek tudatában saját testükben keletkező érzéseiknek. A másik végen helyezkednek el azok, akik testük üzeneteire fokozottan érzékenyek, akár olyan szuperszenzitívek is lehetnek, hogy az érzelmi állapotok fizikai együttjáróit bénító intenzitással élik meg. Az egyénre jellemző érzelmi stílust a hat dimenzión elfoglalt helyek kombinációja adja.

 

Az idegrendszeri meghatározottság ellenére az egyes emberre jellemző érzelmi stílus azonban nincs kőbe vésve, megváltoztatható. Hogy hogyan, arra Davidson professzor konkrét ötleteket, technikákat ajánl, miután a könyv skálái segítségével felmértük érzelmi stílusunkat. Ez a könyv azonban jóval több önsegítő irodalomnál. Nagyon jó alkalmat teremt arra, hogy felfrissítsük korábbi ismereteinket és új szemmel tekintsünk az érzelmekre és az agyműködésre.

 

Davidson hangsúlyosan az érzelmek szempontjából közelíti meg a normalitás-abnormalitás kérdését, így új irányt jelöl ki a pszichiátriai kutatásoknak is. Szemléletes példákat hoz arra, hogy egyes idegrendszeri zavarok mögött milyen érzelmi stílus húzódhat meg, s az miként járul hozzá az alapvető tünetekhez. A depresszió, az autizmus és a figyelemzavar problémakörét részletesebben is tárgyalja. Alaposan körbejárja a neuroplaszticitás témakörét, megdöbbentő példákkal illusztrálva, hogyan változhat/változtatható meg az agyi aktivitás és a viselkedés. Dr. Davidson régóta elkötelezett követője a meditáció gyakorlatának. A könyv utolsó fejezeteiben ezzel kapcsolatos saját tapasztalatairól és vizsgálatairól beszél, a meditáció neurális rendszerre gyakorolt hatásaival ismerteti meg az olvasót a legújabb tudományos kutatások tükrében.

 

Izgalmas utazást kínál a könyv az agyi mechanizmusok világába, pozitív szemlélete, optimista, elfogadó hozzáállása követendő. A benne közölt ismeretanyag különösen azok számára megerősítő, akik bár a mindennapok terápiás tapasztalataiban, vagy az oktatási-nevelési munka területén megélik a változást, fejlődést, de a nehezen megfogható folyamatok mögötti tudományos magyarázatot is kulcsfontosságúnak tartják. Az igazolt felismerés, hogy a szenzoros és tanulási tapasztalatokon túl az agy (és a viselkedés) a belső üzenetekre (gondolatokra, szándékokra) reagálva is változhat, terápiás munkánkat is tudatosabbá teheti.

 

További információk a könyvről: -itt

 

Fehér Zsuzsanna, tanácsadó szakpszichológus

 

 

Ulla Kiesling:

Szenzoros integrációs terápia mint dialógus

Kiadás: Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2014

 

Részletek a magyar kiadáshoz készült előszóból:

 

A szenzoros integrációs terápiák hazánkban negyedszázados múlttal rendelkeznek, népszerűségük a gyerekek, szülők és szakemberek körében töretlen. Ebben a könyvben Ulla Kiesling, a nagy gyakorlattal rendelkező németországi mozgásterapeuta a szenzoros integrációs terápia felhasználásának sajátos, egyéni módját mutatja be az olvasónak, mely párhuzamot mutat több magyarországi terápiás irányzattal, és természetesen számos áramlattal gyökeres ellentétben áll.

 

A könyv legnagyobb értéke, mely határait is kijelöli, a saját praxisból származó tapasztalatok megfogalmazása, az egyes gyermekesetek intuitív kezeléséről szóló beszámolók, mindez olyan eleven megjelenítő erővel, mely lehetővé teszi saját élményeinek az olvasóval történő megosztását. A terápiás módszer alapját adó komplex elméleti háttér ismeretét részben adottnak tekinti, másrészt igen leegyszerűsítve, röviden közli. A szakmabeli olvasó biztonságban érezheti magát, hiszen a terapeuta kellő önbizalommal, szakavatott kézzel nyúl az esetekhez, a szó szoros értelmében is, tehát tudja, érzi, hogy mikor, kivel szemben milyen érintési forma megengedett, de ezzel egyidejűleg roppant alázatos is.

 

...

 

Megkapó, ahogyan Ulla Kiesling tekintettel tud lenni az általa kezelt gyermekek érzékszervi érzékenységeinek eltéréseire, és indirekt utakon segít nekik túljutni ezeken az alkalmazkodást nehezítő körülményeken. Nem erősködik, nem igyekszik „leszoktatni őket rossz szokásaikról”, nem deszenzitizál, nem tudja jobban, nem gyakoroltat olyan tevékenységeket, amelyeknek a közelében sincs a gyermek. Ezzel szemben keresi a gyermek által megléphető következő önszervezési állapot jelzéseit, ezekre reagál, és biztosít lehetőséget a kibontakozásukra. Tudja, amit ezen a területen kevesen tudnak: a terápiás haladás feltétele a gyermek aktív részvétele a folyamatban, önmaga alakításában, és ez nem mehet szembe a gyermek vágyaival, törekvéseivel.

 

...

 

Kiesling tehát sem azt nem határozza meg, hogy mit csináljon egy gyerek a terápiás órákon, de azt sem, hogy meddig és miért akkor. Amit viszont nehezen utánozhatóan megtesz az az, hogy a kliense szeme villanását, kisujja mozgását is figyelni és saját rendszerében értelmezni képes, majd úgy reagál rá, hogy az további strukturálódási folyamatokat indítson meg a gyerekek kapcsolati világában, idegrendszerében, alkalmazkodásában.

 

Egyedi az a mód, ahogyan a szülőket bevonja a kezelés minden percébe. Részben ennek is vannak idői aspektusai, de fontosabb talán az a törekvés, amelyet, Ulla Kiesling mint a kiváló pedagógus szem előtt tart, hogy tudjon a szülő minél többet a saját gyermekéről és magáról a terápiáról is. Tanulja meg a szülő is, hogy egy-egy nehezen kezelhető viselkedési mozzanat mögött milyen hiányállapotok, túlingereltség, érzéketlenség áll, és hogyan lehet ezekkel megbirkózni.

 

...

 

Mindebből talán láthatóvá vált, hogy miért szerettük meg az esetleírásokban érzékeny szerző könyvét, és miért ajánljuk az olvasó figyelmébe. A testi és pszichés bizonytalanságai, egyensúlyvesztése miatt megkapaszkodni vágyó, a védőpajzsként magára húzott kényes és sérülékeny bőrben elbújó gyermek megértése, a szükséges figyelem és idő megadása közös értékünk. A gyermekekkel, különösen az átlagostól eltérően fejlődő gyermekekkel kapcsolatban úgy érezzük, hogy csak párbeszédben érthetjük meg egymást, és adhatunk lendületet a fejlődésnek.

 

Szvatkó Anna, klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus

 

 

Dr. Máté Gábor:

Szétszórt elmék – A figyelemhiány új gyógymódja

Kiadás: Libri Kiadó, Budapest, 2013

 

Dr. Máté Gábor könyveiben, előadásaiban mindig súlyos problémával foglalkozik, ilyen például a függőségek kérdése. Ezúttal a figyelemhiány sokunkat érintő kérdését elemzi. Részletesen levezeti az olvasó számára, hogy az érzelmi bizonytalanság neurofiziológiai szinten is leírható következménye a figyelemzavar. A csecsemő és gondozója biztonságos érzelmi kapcsolatának, egymásra hangolódásának hiányosságaiban keresendő az ok, s a következmény a gyermek növekedésével egyre áthatóbb.

 

Megrázó elemzése során végigköveti, hogy a kötődési nehézsége miatt figyelemzavaros felnőtt a családi kapcsolataiban, kusza interakcióiban, életfeladatainak megszervezésében is csapongó figyelemmel, türelmetlenül, kitartás nélkül, negatív énképpel vesz részt, emiatt jóval nagyobb eséllyel adja tovább a nehézségeit, mintha erre csak a genetika adta lehetősége volna. Generációkon átívelő hatása van a figyelemzavarnak. A belenyugvás és a genetikai magyarázat helyett a szerző a gyermekkel való kapcsolat érzelmi minőségének megváltoztatását javasolja az érintett szülők számára. Tisztában van a nehézségekkel és nem ígér könnyű változást.

 

...

 

Mi pszichológusok régóta gondolkodunk hozzá hasonlóan a test és idegrendszer, érzelmek és tapasztalatok összefüggéséről. DSzIT szemlélettel ujjongva olvastam sorait: „A gondolkodás és az érzelmek integrációja – azaz annak egybeolvasztása, amit tudunk, és amit érzünk – pontosan az integráció, amire a figyelemhiány zavarból való gyógyuláshoz szükség van. Ennek hiánya húzódik meg a figyelemhiány zavarral élő elme töredezettsége mögött.” A szabad mozgással töltött és kreatív tevékenység fontosságát - a DSzIT-hez hasonlóan - ő is kiemeli. Sok jó hasonlat, idézet segíti az olvasást, mégsem könnyű olvasmány.

 

Ayresnek a vesztibuláris rendszer integráló szerepével kapcsolatos megállapításairól nem tesz említést a szerző, mint ahogy arról sem ír, hogy a figyelemzavar és hiperaktivitás megértése és terápiája kérdésében értelmezési keretül szolgál a vesztibuláris rendszer és a DSzIT-es szemlélet.

 

...

 

Kíméletlenül őszinte és következetes ez a könyv. Olyan tükröt mutat, amiben egyszerre szemlélhetjük önmagunk egyediségét, ugyanakkor tudományos megállapítások formájában tárgyilagos is, összekapcsol okot és következményt, jelenséget és elvet, s a görbe tükör szemlélése közben megerősítenek bennünket a szerző elfogadó, változtatásra buzdító támogatásai, óvó tanácsai.

 

A teljes ajánlás - itt olvasható

 

Molnár Magda, klinikai szakpszichológus

 

 

Kristine Barnett:

A szikra. Egy anya története a zseninevelésről

Kiadás: Európa Kiadó, Budapest, 2013

 

A SZIKRA egy autista kisfiú édesanyjának elbeszélése különlegesen tehetséges kisfiával átélt küzdelmeiről, kapcsolatuk mélypontjairól és örömeiről. Olyan, mint egy nagyon egyszerűen és szépen megírt tanmese.

 

Lendületes sodrásával, erőteljes történetszövésével arról a mindennapos tapasztalatról győz meg minket újra, hogy milyen sokat számít egy gyermek sorsának alakulásában a mögötte álló család támogatása, szülei szeretete, és hitet tesz amellett, hogy a legnehezebb helyzetben is van remény a túlélésre, vágyaink megvalósítására.

 

Üzenete azonban ennél sokkal differenciáltabb, hiszen a történet („a mese”) egy autista kisgyermek sorsáról szól. Kristine Barnett egy régi igazságot ismertet fel velünk újra: a terápiás munka nem akkor hatékony, ha azt gyakoroltatjuk a gyerekkel, amit nem tud, hanem ha vágyaira, érdeklődésére koncentrálunk, és azok kibontakozásában segítjük őt. Ez a szerző tapasztalata szerint a személyiség minden más területének fejlődését maga után tudja húzni. Arra is felhívja a figyelmet, hogy egy terápiára szoruló kisfiúnak, kislánynak is szüksége van a nyugalomra, a szabadságra, a játékra, azaz a valódi gyermekkorra, ellenkező esetben a mértékét vesztett terápia éppen a szándékolttal ellentétes hatást válthat ki.

 

DSZIT terápiát végző szakemberként különösen örültem annak, hogy Kristine Barnett ösztöneitől vezetve – és kisfiára hangolódva – rátalál az érzékelés és a mozgás fontosságára. Az autistaként diagnosztizált Jake személyiségének fejlődését és környezetével való kapcsolatának javulását az édesanya olyan eseményekhez köti, mint hintáztatás egy félbehajtott és összevarrt függőágyban („cseppháló”), bársonypuha takarókkal kibélelt, szárazbabbal feltöltött kuckó készítése, mezítláb futkosás, pitypangfújás, homokvárépítés, megolvadt csokoládéban nyúlkálás, és persze tánc a csillagos égbolt alatt. A sok küzdelem árán megvalósuló nagy álom pedig egy olyan hely – központ – létrehozása, ahol autista gyerekek örömmel mozoghatnak, sportolhatnak, s a mozgás révén gyógyíthatják önképüket, kapcsolataikat, egész családjukat.

 

A könyv olvasása közben azért bevallom, végig ott bujkált bennem az érzés, hogy ez a történet mégis csak egy tanmese, amely ügyesen és meggyőzően szemlélteti fontos mondanivalóit. Befejezése után mertem csak utánanézni az internetes keresőben Jake-nek, és szerencsére nem tört meg a varázs. Tátott szájjal nézhettem, hallgathattam a 12 éves kisfiú előadásait – kvantummechanikáról, asztrofizikáról – de ezekről már inkább nem számolnék be.

 

Arató Domonkos, klinikai szakpszichológus

 

 

Bartos Erika:

Zakatoló (Gyerekversek)

Kiadás: Alexandra Kiadó, Pécs, 2011

 

A Zakatoló című könyvben található gyerekversek dallamosak, ritmusosak és kedves, egyszerű rajzokkal vannak illusztrálva. A kötet 38 verset tartalmaz.

 

A szerző olyan témákkal foglalkozik, ami az egészen pici gyerekeket és a nagyobbakat is érdekli (például: Csigabiga, Virágok, Mókus, Traktor, Repülő, Tűzoltó…). A versek nyelvezete egyszerű, könnyen megérthető, a rajzok pedig illenek a kötet hangulatához, mindenhol az van odarajzolva az oldalakra, amit éppen felolvasunk a gyereknek. Olvasás közben össze tudja egyeztetni a képeket a tartalommal, mutogatni tudjuk a szöveghez illő rajzokat, a nagyobbakkal pedig több versnél is lehetőség van a számolásra, a színek és a méretek gyakorlására. A könyv egyszerre biztosít kellemes auditív és vizuális ingereket. A versek lüktetése azonnal mozgásba hozza az olvasót, és késztetést érez a tapsolásra, a térden lovagoltatásra. Bevallom felnőttként is szórakoztató és élvezet olvasni, a kedvencem a Mákos című alkotás.

 

Minden kisgyermekes szülőnek ajánlom, és személyes tapasztalatom, hogy már egy éves kortól érdemes beszerezni és lapozgatni gyermekünkkel. Sok örömteli percet élhetünk át együtt. A könyv színes lapjai hamar rabul ejtik az apróságokat. Jelenleg a kisfiam másfél éves, de a Zakatoló lapozgatása és a versek felolvasása hozzá tartozik a mindennapjainkhoz és ez ugyan így működik a családban lévő többi kisgyereknél is.

 

Ízelítőül a kisfiam kedvenc verse a könyvből:

 

Berreg a traktor,

pöffen a füstje,

dübörög az úton,

indul a földre.

 

Durrog a traktor,

kattog a völgyben,

Zötyörög a hűvös

hajnali ködben.

 

Döccen a traktor,

zörren a zöldben,

döcörög a békés

reggeli csöndben.

 

Duzsné Víg Zsuzsanna, gyógypedagógus

 

 

Christiane Widmayr, Annelise Kompatscher:

Gyerek és kert

Kiadás: Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2004

 

Christiane Widmayr (szöveg) és Annelise Kompatscher (képek) közös alkotása egy olyan könyv, mely felnőttben és gyermekben egyaránt felébreszti a vágyat, hogy a kert adta lehetőségeket kihasználva fölfedezhesse a természet és a mozgás örömeit.

 

Kertünket tervezgetve is lelkesen olvashatjuk Widmayr számtalan eredeti ötletét, amelyekkel gyermekeink titkos álmait valósíthatjuk meg, de a szenzoros integrációs terápia iránt érdeklődő olvasó már az első oldalakon gyanakodni kezd, hogy itt nem csak egy kertészeti szakkönyvet tart a kezében.

 

Egész nyilvánvalóvá válik azonban ez, amikor az „Érzékek iskolája: a kert” című fejezethez érünk. Hiszen a kert – ha tervezői gondoskodnak róla – teli van illatokkal (virágok, fűszerek), pompás ízű, vitamindús gyümölcsökkel, szemet gyönyörködtető kincsekkel, nem is beszélve arról, hogy közben bőrünket süti a nap, fújja a szél, és nincs annál nagyobb öröm egy kisgyermek számára, mint langyos nyári zápor után mezítláb a pocsolyában tapicskolni.

 

Az írónő tudatosan tanítja a szülőket arra is, hogy a kicsi korban begyakorolt mozgássorok, mint amikor gyermekünk újra és újra végigimbolyog egy homokozó peremén, később mennyire segítik majd őt abban, hogy biztonságban érezze magát akár a sufni tetején is, ha épp oda támad kedve fölmászni, illetve abban, hogy meg tudja ítélni, mi az, ami számára veszélyes, amit inkább el kell kerülnie.

 

Widmayr egy-egy rövid mondatban arra is utal, hogy ezek az érzékszervi és mozgásos lehetőségek a szakemberek eszköztárából sem hiányoznak. A hintázásról azt írja például, hogy az „…hozzájárul a lelki kiegyensúlyozottsághoz, kellemes közérzetet teremt, ezért a gyermekterápiákban is használják.”

 

A könyv elolvasása nekem személyesen abban segített a legtöbbet, hogy tudatosította, azok a berögződött szülői magatartásformák, amelyek víztől, sártól, „veszélytől” folyton védelmezni próbálják a gyermeket, mennyi bizonytalanságot keltenek, és milyen sok örömforrástól vonják el a kicsiket.

 

A könyv szövegét Kompatscher szenzációs és esztétikai élményt nyújtó fotói teszik kerekké, amelyekről boldogan pancsoló, dagonyázó, köteleken himbálódzó, fűben heverő, kerti kuckóból kikukucskáló, esetleg tündérnek v. éppen indiánnak öltözött gyermekek mosolyognak ránk. Azt hiszem, nehéz ellenállni a kísértésnek: „Én is ilyen boldognak akarom látni őket!”

 

A. Baumann Annamária, kertészmérnök, anyuka

 

 

Carol Stock Kranowitz: Zűr-zavaros gyermek

Kiadás: Studio Nagy Bt., Budapest, 2012

 

Kranowitz pedagógusoknak és szülőknek szóló könyve, a „The Out-of-Sync Child”, amely elsősorban a gyakorlatra fókuszál, igazi bestseller.

 

Már az első kiadás (1988) előszavát olyan nagynevű szakember írta, mint Larry B. Silver, az Egyesült Államokban méltán elismert gyermekpszichiáter. Silver az Amerikai Tanulási Zavar Társaság egykori elnöke, számtalan cikk, tanulmány és könyv szerzője, melyek közül az egyik, az 1984-ben megjelent, és azóta négy újrakiadást megélt, szintén szülőknek szóló kézikönyv a tanulási zavar miatt „félreértett gyermekekről” szól (The Misunderstood Child: Understanding and Coping with Your Child's Learning Disabilities).

 

Az ajánlás legfontosabb mondata, hogy fel kell ismernünk, a viselkedési zavar üzenet, tünete valaminek – és nem maga a diagnózis. Ezzel a gondolattal vezette át a szenzoros integrációs diszfunkcióval küzdő, sokféle semmitmondó diagnosztikus címkével ellátott, egyebekben lényegileg ellátatlan gyermekek kezelését a (gyógy)pedagógia felségterületére. Ez akkor komoly tett volt.

 

...

 

Én magam azért kedvelem ezt a könyvet, mert bár vitatom, hogy a szülők viselkedése nem hat a gyermek szenzoros integrációs jellemzőire, de egyetértek azzal, hogy a viselkedés felszíni jelenségei mögé érdemes betekinteni és megpróbálni a mélyebb összefüggéseket felismerni. Akaratlanul bár, de Kranowitz segít a szülőknek abban, hogy jobban értsék gyermekük megmozdulásai mélyén rejlő belső folyamatokat, pontosabban azok egy csoportját, a szenzoros integrációs összefüggéseket.

 

A magyar fordítás és lektorálás azonban ezen értékek jelentős részétől megfosztja a könyvet. Súlyos hiba például a címben is megjelenő „érzékelési rendellenesség” szókapcsolat (Sensory Processing Disorder). Szó sincsen erről!

 

A teljes ajánlás - itt olvasható

 

Szvatkó Anna, klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus

 

 

Daniel Stern: Egy baba naplója

- A kisgyermek életének

bontakozó világa

Kiadás: Animula, Budapest, 2007

 

A szerző szülői és kutatói tapasztalatait összegezve a baba bőrébe bújva mutatja be, mi játszódhat le a legkisebbek fejében, miközben éhesek vagy mérgesek, kíváncsian figyelnek egy fényfoltot vagy a család életében próbálnak teret szerezni.

 

Stern 30 éves csecsemőkutatói munkára alapozva egy szavakkal nehezen kifejezhető, intuitív világot mutat az olvasónak, ahol sokkal inkább az élmények dallama (mindaz ami nem szavakkal fejeződik ki, vagyis a mozdulatok, gesztusok, arcjáték, testtartás stb.) számít a jelentésadásban, a babát körülvevő világ jelzéseinek megértésében.

 

Szülőként olvasva új nézőpontot kínál, amely segíthet áthidalni a kezdeti nehézségeket és ráhangolódni a baba érzékszervi tapasztalatokból álló világára.

 

A könyv izgalmas olvasmány minden mozgásterápiával foglalkozó szakember számára is, akiknek különösen fontos, hogy a gyerekek szavak nélkül kifejezett érzelmi válaszait, testérzékelésekbe foglalt tapasztalatait megértsék.

 

Fehér Zsuzsa, klinikai szakpszichológus

 

 

Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában.

A kontinuum-elv

Kiadás:Kétezeregy Kiadó, Budapest, 2008

 

Létezik-e olyan felnőtt, aki nem ismeri a stresszt, a versengést, nem szégyelli és palástolja negatív érzéseit? Létezik-e olyan baba, ill. gyermek, aki nem sír órák hosszat, nem „hisztizik” magát megfeszítve, és akinek nem áll érdekében a szülei ellen fordulni kamaszkorában?

 

Jean Liedloff Dél-Amerika őserdeit járva rátalált a jekána indiánokra, és érdekes összefüggéseket vélt fölfedezni viselkedésüket, szokásaikat megfigyelve. Ezeket osztja meg 1975-ben megírt, Magyarországon először 2007-ben megjelent, két kiadást megért könyvében. Tapasztalataira hagyatkozva bevezetőjében így ír: „Jó lenne, ha az emberek elhinnék, hogy ha úgy bánnának a babákkal, ahogy elődeik tették több százezer éven át, akkor garantáltan nyugodt, ellazult és kiegyensúlyozott kis teremtések válnának belőlük.”

 

Végre egy könyv, ami nem kész receptekkel áll elő, sokkal inkább arra bíztat, és abban támogat, hogyan találjuk meg a mindnyájunkban szunnyadó, őseinktől (evolúciósan) örökölt ösztönt, amely apránként a legbölcsebb tanácsadónkká válhat a mindennapokban.

 

Mády Anna, gyógypedagógus, hordozókendőtanfolyam-vezető

 

 

Olga Bogdashina: Valódi színek

- Érzékelés és észlelés az autizmus

spektrum zavarokban

(Sensory Perceptual Issues in Autism

and Asperger Syndrome 2003)

Kiadás: Autisták Országos Szövetsége,

Geobook Kiadó, Szentendre, 2008

 

Aki Olga Bogdashina könyvét szeretné megismerni, a szerző sajátos tapasztalatain, ismert autizmussal él személyek vélekedésein alapuló gyakorlatias olvasmányra számíthat.

 

Koncepciójának alapját a fogalomalkotás fejlődésében mutatkozó eltérések jelentik: neurotipikus fejlődés során az észlelt információk verbális fogalmakká, a fogalmak alkotta szabályokká rendeződve, egy verbális inger-feldolgozási út válik dominánssá. Ezzel szemben az autizmusban fennmarad a szenzoros ingerfeldolgozás elsődlegessége, az "egy szó - egy tárgy", illetve a “szenzoros szinonimák” alapján történő szabályalkotás, általnosítás. Ilyen módon az észlelt jelenségek a memóriában is egy sajátos, csak a helyzetre korlátozódó egészlegességgel, az előnyben részesített érzékszervi csatornának megfelelő, feldolgozatlan, konkretizáló formában vannak jelen.

 

A perceptuális profil meghatározása útmutatást ad ahhoz, hogy az érzékelés, észlelés sajátosságainak elemzésével eljussunk mindennapi élethelyzeteket megnehezítő viselkedésproblémák okaihoz, vagy hogy kiválaszthassuk azt a kommunikációs csatornát, amit a gyermek már kommunikációs céllal használ. E kérdések tisztázásához Olga Bogdashina könyvéből megismerhetjük, majd használhatjuk a szenzoros profilok mérésére kifejlesztett eszközét (SPCR - Sensory Profile Checklist Revised).

 

Gyakorlatias, egyben a szerző időnként intuíciókon alapuló következtetései tekintetében Theo Peeters véleményét hívhatjuk segítségül, aki Olga Bogdashina könyve kapcsán megjegyzi: “ha vannak sürgető teendőink, nincs mindig módunk megvárni, hogy annak minden részletét tudományosan igazolják.”

 

Amennyiben az etikus és könnyebbé, hatékonyabbá teszi a mindennapokat...

 

Efelől nem hagy semmi kétséget a könyv és szerzője: a hitelesség, az autizmussal való könnyebb, teljesebb együttélés iránti helyzetkezelés igénye tükröződik törekvéseiben.

 

Csepregi András, Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Békéscsaba

 

 

Sally Goddard Blythe:

A kiegyensúlyozott gyermek

Kiadás: Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2009

 

Részletesebb ismertetés - itt!

 

A könyv papírja finom taktilis élményt nyújt, Marije Rowling rajzain a kisbabák nagyon bájosak, az illusztráció kellemes látványt nyújt, szinte mesekönyvbe illő, szülők, szakemberek számára ajánlható ez a könyv.

 

A szerző a nagy-brittanniai Chesterben dolgozó kutató és terapeuta, az 1975-ben alapított Neurofiziológiai Pszichológiai Intézet (INPP) vezetője.

 

A könyv lazán összefűzött írásokból áll, újra és újra visszatérően állítja a mozgás kihagyhatatlan jelentőségét a kisgyermek fejlődésében.

 

A szerző kidolgozott és Észak-Angliában kipróbált egy mozgásfejlesztő gyakorlatsort tanulási és magatartási nehézséggel küzdő gyerekek számára. Leírása szerint az egy éven át folytatott napi 10 perces gyakorlatok kifejezett hatást gyakoroltak a gyerekek tanulására és viselkedésére egyaránt. A beszámolót neurológiai vizsgálat eredményeire való hivatkozás igazolja, s az érintett gyerekek rajzai, írásos beszámolói színesítik.

 

A könyv egy játékos gyakorlatsorral zárul, amit a szerző 3,5-6 éves gyermekeknek állított össze. Kedves történeteket alkotott a gyakorlatokhoz, amik nagyon hasonlítanak egy gyermekjóga könyv lassú, befele figyelős gyakorlataihoz, testtudati munkán alapulnak. A helyenként vicces szövegek és gondolatok bizonyára szórakoztatják a gyermekeket.

 

Az Ayres által elindított szenzoros integrációs terápiában jártas olvasók ismerős fogalmakkal és gondolatokkal találkoznak a könyvben. Ezután meglepő, hogy Ayres az ajánlott irodalmak között egyáltalán nem szerepel, az általános irodalomjegyzékben is csak egy írása kerül említésre. Ayres 1972-ben publikált a szenzoros integráció gyenge fejlettségét és a tanulási nehézségeket összekapcsoló korszakteremtő műve ide kívánkozna.

A szinkronicitás jelensége lenne, hogy mindketten azonos kutatási területen mozognak, ugyanazokra a következtetésekre jutnak, és Blythe a szenzoros integráció fogalmát nem is használja, Ayres - a nagy előd - munkásságát nem integrálja a sajátjával?

A hasonlóságok mellett megemlítem, hogy amíg Blythe irányított tornaprogramokat ajánl, Ayres a gyermek szabad, öngyógyító mozgásának és fantáziájának ad teret, amit a felnőtt aktív figyelemmel kísér, de nem irányít.

 

A könyv érdekes és sok gondolatot elindító olvasmány.

 

Molnár Magda, klinikai szakpszichológus

 

 

Alfred R. Austermann, Bettina Austermann: Dráma az anyaméhben. Az elveszett ikertestvér

Kiadás: Hellinger Intézet, Budapest, 2008

 

Számít-e, hányan indultak az anyaméhben? A pre- és perinatális tudomány bontakozásával és erősödésével egyre nagyobb figyelem kerül a szülés-születés körüli időszakra, nem utolsó sorban a méhen belül átélt élményekre. A könyv szerzői szakembereknek és magánemberként érdeklődőknek egyaránt ajánlják könyvüket. Kellő óvatossággal és mértéktartással közelítenek a témához, és alaposan körüljárják. Kiindulásként a kézzel fogható, látható, egyértelmű biológiai jeleket mutatják be, a lehetséges pszichés és magatartásbeli megjelenések leírását pedig saját terápiás tapasztalataikból merítve, példákkal gazdagon illusztrálva teszik átélhetővé. A könyv végén a terápiás feldolgozás lehetőségeire is kitérnek.

 

Egy különösen izgalmas fejezet arról szól, hogy az esetek többségében hogyan osztják föl az ikrek egymás közt a féltekei dominanciát , ill. az azokhoz kapcsolódó képességeket. Vajon ennek következtében milyen veszteségeket és hiányokat hordozhat magában az, aki egyedül marad az „osztozkodás” után? Egy lehetséges oka a magatartási és tanulási vagy részképességzavaroknak.

 

Van, akinek a könyv nehéznek bizonyul, főleg, ha ő maga – akár tudtán kívül – érintett a témában. Úgy gondolom azonban, aki a pre- és perinatális események következtében kialakuló problémák kezelésével, prevencióval és/vagy intervencióval foglalkozik, fontos, hogy tudjon erről a témáról, ismerje ezeket a lehetőségeket, még ha ő maga nem is végez olyan terápiát, amelynek keretein belül az ikervesztés feldolgozása a cél.

 

Mády Anna, gyógypedagógus-logopédus, perinatális szaktanácsadó hallgató

 

 

Bedő Ilona, Molnár Magda, Kékesi Attila: Labirintus

Készítés éve:1998

Megrendelhető: itt

 

 

A film, amely elsőként mutatja be a szenzoros integrációs terápia magyarországi alkalmazásának kezdeti tapasztalatait, 1998-ban készült.

Segítségével bepillanthatunk a dinamikus szenzoros integrációs terápia folyamatába, láthatjuk, hogyan játszanak a gyerekek, milyen kapcsolatban vannak társaikkal és a felnőttekkel.

Milyen az a tér, amelyben elakadásuk, megtorpanásuk után fejlődésük újra megindulhat, ahol nehézségeiket, traumáikat a terapeuta szakszerű kísérése mellett átdolgozhatják.

Az érzékszervi, mozgásos integráción túl képessé válnak a világ, s benne önmaguk teljesebb megélésére, s egységes egészként való felfogására.

 

A filmet két klinikai gyermekpszichológus (Bedő Ilona, Molnár Magda) és egy operatőr-rendező (Kékesi Attila) készítette együtt, több éves munkával.

 

Részletek a filmből:

 

 

Megjelent a Billenések c. könyv!

 

 

Tanulmányok a dinamikus szenzoros integrációs terápia köréből - részletek

 

Kapható a könyvesboltokban, valamint a kiadónál - Oriold és Társai

 

IRODALOMJEGYZÉK

KÖNYVAJÁNLÓ

HASZNOS LINKEK

PUBLIKÁCIÓK

 

 

A DSZIT Műhely a

Lelki Egészségvédő Alapítvány része

 

 

Támogatóink