Anna Jean Ayres

(1920-1988)

A szenzoros integrációs terápia elméletének kidolgozója, A. J. Ayres (teljes nevén Dr. Anna Jean Ayres Baker) évtizedeken át foglalkozott olyan gyerekekkel, akiknek különböző tanulási és viselkedéses nehézségei, zavarai voltak. Ayres feltételezte, hogy problémáik egyik legfontosabb oka az érzékszervi ingerek és a mozgásos válaszok szervezésének, tervezésének akadályozottsága. Elméleti és gyakorlati munkássága egyaránt sok szakember érdeklődését keltette fel, s elősegítette több, ezeken az alapokon építkező terápiás irányzat kialakulását. Az Ayres által kidolgozott szenzoros integrációs terápia ugyanakkor az évek során annyira összefonódott az ő személyével és munkásságával, hogy gyakran csak leegyszerűsítve, „Ayres terápia”-ként emlegetik. Ez a terápiás forma az elmúlt évtizedekben nagyon sok gyermeknek adta meg a fejlődés lehetőségét. Mi az, amit róla magáról, életéről, pályafutásáról érdemes tudnunk?

A. Jean Ayres 1920-ban született Kaliforniában egy farmon, szülei pedagógusok voltak. Tanulmányait a Dél-Kaliforniai Egyetemen végezte, először foglalkoztató terapeuta (occupational therapist) diplomát szerzett (1945-ben kapta meg a BA, 1954-ben az MA fokozatot), majd 1961-ben pedagógiai pszichológiából doktorált. 1955-től óraadó volt az egyetemen, a doktorátus megszerzése után pedig a Los Angelesben működő Kalifornia Egyetem (UCLA) agykutatási központjában vett részt egy kutatási programban. Itt fordult érdeklődése a szenzoros integráció rendellenességeinek tanulmányozása felé.

Tanulmányai elvégzése után foglalkoztató terapeutaként dolgozott Dél-Kalifornia klinikai központjaiban. Munkája során – idegrendszeri sérült gyermekekkel és felnőttekkel foglalkozva – jött rá, hogy nem mindig a gyenge izmok és a rossz kéz és láb koordináció jelentik a paciens számára a legkomolyabb hátrányt. Vannak gyerekek, akik nem tudnak egy kirakóst összerakni, nem képesek egyedül felöltözni, vagy figyelmüket néhány percnél tovább koncentrálni. Érdeklődési körébe ezek a gyermekek kerültek, akiknek észlelési, tanulási vagy magatartás problémáit nem lehetett egy jól megragadható okra visszavezetni.

1976-ban alapította meg az Ayres-Klinikát, ahol ő és munkatársai az általa kidolgozott terápiát alkalmazták, és képzéseket indítottak az érdeklődő szakemberek számára. Legjelentősebb műve, a Sensory Integration and the Child (A szenzoros integráció és a gyermek) c. könyv 1970-ben jelent meg, melyet hamarosan követett a Sensory Integration and Learning Disorders (Szenzoros integráció és tanulási zavarok) c. kötet. Ezen a két könyvön kívül több mint harminc jelentős cikket publikált, s több könyvben, illetve könyvfejezetben írta meg tapasztalatait, gondolatait.
Elméleti és gyakorlati munkát végzett, folyamatosan csiszolta elgondolásait, újra- és újraértékelte terápiáját, terápiája eredményességét. A gyakorlati és elméleti munka fontos hozadéka volt a három standardizált teszt, amelyek a mai napig használatban vannak: a Dél-Kaliforniai Szenzoros Integrációs Teszt (The Southern California Sensory Integration Test, 1972), a Dél-Kaliforniai Posztrotátoros Teszt (The Southern California Postrotary Test, 1975) és a Szenzoros Integrációs és Praxis Teszt (Sensory Integration and Praxis Test, 1989).

Ayres a terápiás munkát sohasem adta fel, mindvégig gyakorlati szakember maradt. 1984-ig tanított a Dél-Kaliforniai Egyetemen, és párhuzamosan klinikai, terápiás munkát végzett. Terápiája pszichoterápiás beállítottságú, nem korlátozódik egyes mozgásformák gyakoroltatására, hanem komplex élményeket biztosítva az egész személyiség fejlődésének elősegítését célozza meg. Munkája során általában egyéni terápiás helyzetben dolgozott, úgy érezte, így tud a legtöbb figyelmet szánni az adott gyermekre.

Magánéletéről keveset tudunk. Fontos megemlíteni, hogy gyermekkorában ő is éppen olyan jellegű tanulási problémákkal küszködött, amelyekre később terápiájával kereste a megoldást. 1969-ben férjhez ment, gyermeke nem született, de a rokoni körben lévő gyermekek fejlődését figyelemmel kísérte, segítette, a velük eltöltött időben szerzett élményeket, tapasztalatokat elméletébe is beépítette.

A szenzoros integrációs diszfunkciók azonosítása és kezelése terén végzett kiemelkedő munkájáért hazájában számos díjat és elismerést kapott.

A. Jean Ayres 1988-ben halt meg, hosszantartó betegség után.